A szöveg egy rádiós műsorfolyam szerkesztett, javított és részben átírt változata. Az Acélsodrony eredetileg a Kossuth Rádióban volt hallható, később „átköltözött” a Klubrádióba. A Kossuthon javarészt politizáltam, a Klubrádióban hatvan, darabonként egyórás műsor formájában önállósult a kultúra, a szellem világa, majd a sport.
Magyarázattal tartozom azért, hogy ez a kötet miért csak 1962-től tárja föl a politika, a kultúra és a sport történéseit. Amikor munkához láttam, úgy gondoltam, hogy egy évszám – mondjuk, 1960 – önmagában nem cezúra. Inkább olyan pontot kell keresnem, amely akár sorsfordítónak is nevezhető. 1962-t találtam ilyennek: egyrészt azért, mert ekkorra konszolidálódott a Kádár-rendszer és indult be a 20. századi Magyarország átfogó modernizációja; másrészt pedig azért, mert a kubai rakétaválság elmúltával nyílt meg az út az egész emberiség sorsát perdöntő módon befolyásoló enyhülési politika felé.
El kell mondanom továbbá, hogy az Acélsodrony nem véleményformáló, hanem ismeretterjesztő műsor volt, amiképp e könyv célja is az ismeretterjesztés. Igaz, erős támpontokat ad a véleményformáláshoz is. Miközben anyagot gyűjtöttem, alapvetően a korabeli Magyarországon elérhető, egyszóval publikusnak mondott forrásokra támaszkodtam, mert az volt az elvem, hogy az emlékezés az „úgy, ahogyan mi itt, magyarok milliói megéltük” élményvilágára támaszkodjék. Éppen ezért csak elvétve vettem igénybe az emigráns magyar sajtó és irodalom anyagait, nézőpontjait. Ha föltétlenül szükséges volt, persze megtettem – de hát ennek az országnak a népe döntő módon a magyar írott sajtóból, rádióból, televízióból merítette ismereteit, és (ha kényszerűen is, de) azonosult az akkori média szűrőjével.
Ez a könyv egyfajta panoramikus képet kínál. Lineáris rendet csak az évek egymásutánjában tart, az alfejezetek „ugrálnak” a politika és a szellem világa között. Hol egy háború, hol egy tárlat; hol egy politikus portréja, hol egy filmirányzat; máskor egy nagy költő vagy éppen egy legendás gól. Valamennyihez személyes élményem fűződött, amit be is építettem a mesékbe – ezzel „fűszereztem” az egyébként tárgyszerű közlést. 1962-ben érettségiztem, és onnantól fogva – egyetemistaként, majd újságíróként – mohó érdeklődéssel figyeltem mindent, ami körülöttem történt. A politika legalább annyira érdekelt, mint a képzőművészet, a popzene vagy a sport, afféle lelkes típusként magamba szívtam „a világ összes dolgát”. Aztán, három évtized múltán, úgy gondoltam, hogy ami bennem van, az talán a „közt” is érdekelheti, így született meg – Rangos Katalin rádiós szerkesztő közreműködésével, akitől a műsor címe származik – az Acélsodrony. Mely, mint az olvasó nyilván tudja, zenés műsornak született, s az is maradt. A szövegrészek közé iktatott zenék egy kor „fílingjét” voltak hivatottak megjeleníteni. De ezekhez nekem kevés közöm volt és van. A zenéket nem én szerzettem, nem én adtam elő, noha jórészt én válogattam. Ami viszont ebben a könyvben olvasható, az az én szellemi tulajdonom, azért még a felelősséget is tudom vállalni. És vállalom is, boldogan. Az Acélsodrony életem műve.
