;Az uralkodó magyar faj, melytől az ország nevét vette, tudvalevőleg ázsiai eredetű. Sajátképi nemzetisége még nincs egészen pontosan megállapítva. Nyelve a finn nyelvekkel áll legközelebbi rokonságban, de anthropologiai sajátságai ezektől nagyon eltérnek s a mongol faj egyes ágaihoz sokkal inkább hasonlítanak. A finn s török rokonság kérdése még mindig élénk tudományos vitát képez. A különböző vérvegyülék, melyen a magyar nemzet történetében egész biztosan megállapítható, oly sokoldalú megfigyelést s érvelést igényel, hogy a gyakorlati szempontból különben sem fontos kérdés végleges eldöntése alig várható. Annyi tény, hogy a nyelvrokonság a finnekkel s más apróbb népekkel már bebizonyított dolog s az is kétségtelen, hogy a magyarnak, mely határozott külön nemzeti jellegekkel bir, közel álló rokona nincs. De a mily egyedül áll e nemzet széles e földön, ép oly szorosan egybeforrtak egyes csoportjai. Nyelvében az egyes tájszólások, még a székelyeké s palóczoké is, oly kevéssé térnek el az irodalmi nyelvtől, hogy minden magyar teljesen megértheti honfitársát alakjuk, szokásaik, népdalaik nagyrészt ugyanazok s a különbség főleg az öltözetben, háziszokásokban található fel.
Hunfalvy Pál, ki a magyarok jellemzésével legtöbbet foglalkozott, a jelen 6—7 milliónyi magyarság alkatrészeiről igy szól: »Már az első megszállók sem valának egy törzsbeliek s hozzájok még a kozárokkal a kabartörzs állott volt. Megszállván az uj országban, az itt előtalált avarok, meg s Dunáninneni és Dunántúli szlovének beléjök olvadának, valamint legalább részben a tiszai s erdélyi szlávok is; legnagyobb részben azután ezen szlávok az odaérkező oláhságba olvadtak. A jövevény besenyők, palóczok, kunok, tatárok is, bármilyen ugor vagy török nyelvűek voltak, tökéletesen megmagyarosodtak.« A megmagyarosodás folyvást tart s napjainkban erősebb, mint régebben. Az örmények nemzetisége már kiveszőben van, a Tisza két oldalán lakó tótok is elvesztik nemzetiségüket. Jellemző, hogy több kiváló magyar (Hunyadi, Zrínyi, Petőfi, s egész sereg uj iró) idegen nemzetiségekből váltak ki. Ma már az országnak csaknem minden részében, szám tekintetében is jelentékeny helyet foglalnak el, s hibás lett a régi nézet, hogy tömegesebben csak a nagy síkságokon tartózkodnak.
Idegen írók is nemes fajnak tartják a magyart s hibái, melyeket kiválóan felsorolnak: büszkeség, könnyen lobbanó láng s pazarlás oly hibák, melyeknek fényoldaluk is van. Termetök átlag véve zömök, de arányos s kellemes. A fej inkább tojásdad, mint hosszúkás, szeme sötét s tüzes, arczvonásai éles metszetüek, haja sötét gesztenye színű, se nem szőke, se nem barna. A nők általában igen szépek, szabályos arczuak s szikrázó szeműek. Idomtalan, rut fejet, mint az más nemzeteknél gyakran előfordul, kidüledő s hosszú járom- és állcsontot a magyarnál alig lehet látni; a világos-szőke haj ritka, de kék szemet gyakrabban találunk barna testszin s fekete haj mellett.
Értelmi tekintetben a magyar köznép, a zsidókat kivéve, fölötte áll minden más magyarországi lakosnak. Beszédmodora nyílt, erőteljes,s itt-ott humoros megjegyzésekben gazdag, példabeszédei telve vannak életbölcsészeti jellemvonásokkal, eleven érzéke van a zene és költészet iránt, s társalgásában más népnél kevésbé található önérzet s biztonság uralkodnak. Egész modorában jellemző a nyugodt, ünnepies komolyság, mely néha egész bánatosnak látszik. De a bánat nem egy az ábrándossággal, sem az életunt világfájdalommal. Ha a bor, zene és táncz felheviti, kedvcsapongásában gyakran túlságos zajossá lesz, egyszerre sir és nevet s néha a legtulságosabb vigadozásba merül. A közmondás szerint is sirva vigad a magyar. Egyaránt képes a legmélyebb fájdalomra, legbensőbb szomorúságra s a valódi lelkesülésre. Gyermeteg naivvá lesz, de nem tettetővé, minthogy egyátalán ismeretlen náluk a ravaszság s a szenvedélyes boszuvágy. Haragjában ront és öl is, de haragja nem tartós, s ki tud vele bánni, ugy vezetheti, mint a gyermeket. Ki eszmeköréhez alkalmazkodik, érzelmeit megérti s méltatja, legott megnyeri szivét s szeretetét s az ilyenért kész ingét is odaadni. Mint minden köznép, a magyar paraszt is conservativ jellegű, de azért eléggé fogékony az uj szokások iránt, és nem igen gúnyolja ki azokat, ha büszkeségének tárgyával, nemzeti érzelmeivel ellentétben nem állanak.
Sőt a vakbuzgóságot sem lehet állandóan föltalálni közöttük, a felekezeti gyűlöletet egyes túlbuzgó papok időröl-időre felszíthatják, egészében véve közönyös mások nézetei iránt. Türelmetlensége inkább nemzeti jellegű. Az idegent rendesen lenézi, s még olyan esetekben is, midőn a »zsidó« vagy »sváb« gazdagodását látja, nem szeret tőlük tanulni.
Erkölcsei általában tiszták, a magyar faj becsületességét az is szívesen elismeri. Kétségtelen azonban, hogy sok balfogalma van az erkölcsiségről. Apróbb lopásokat, az adózás alá eső tárgyak eltitkolását például rendesen nem tartják bűnnek, s indulatosságában a magyar mindenkor káromkodik, gyakran trágár kifejezésekkel. A boritalt szereti, de csak munka után mint áldomást, családi élete tiszta s a hirtelen meggazdagodásért erkölcstelen útra nem tér. Ellenkezőleg egyik főhibája, hogy nem tud takarékoskodni, sőt komoly előrehaladásra sem képes, keleti közönnyel nyugodva meg sorsában. Szorgalma azonban rendes szükkörén belül igen nagy s ezért átlag vagyonos népnek mondható. Tápláló, kissé erősen fűszerezett eledelekkel él, öltözete s lakása is jobb s czélszerübb, mint a németekét kivéve, a többi nemzetiségű parasztoké körülötte.. A családi életben patriarchális viszony uralkodik, a gazda az úr, kit neje is »kend«-nek hiv, a cselédek a közös asztalnál esznek s sok helyt az uj nemzedék hosszas ideig együtt lakik az öreg párral.
A ruházat az ország egyes vidékei s a népnek különböző osztályai szerint nagyon különböző. Legelterjedtebb a vászoning bő s fodros ujjakkal s a szintén fodros gatya, melyhez még csak zsinórral sujtásozott s többnyire apró gombokkal sürün megrakott rövid mellény járul. A csizmát csak a templomban s télen viselik, Utra tarisnyát s leginkább juhbőrből készült bundát hordanak, mely télen melegít, nyáron hűsit. A vagyonosabb gazdáknál a kék posztóból készült nadrág s ujjas divatozik. A hires festői szép magyar öltözet (attila, sarkantyus csizma, zsinóros mente, diszkard stb.) ma már csak ünnepi öltözet a felsőbb osztályok között, kik rendesen kosmopolitikus öltözetben járnak. Hasonló az eset a nők ruháinál is. A köznép itt is ragaszkodik a régi szokásokhoz. Különösen a főkötő, párta, ránczos szoknya igen csinos öltözetdarabok, de ezeket már a középosztálynál is igen ritkán lehet feltalálni, kivévén a lakodalmakat s más nyilvános ünnepeket.
Falun a házak csaknem mind vályogból épültek, földszintiek, fehérek s szalma vagy nád képezi fedelüket. Hosszabb oldaluk az udvarra, keskeny homlokzatuk pedig két négyszögü apró ablakával az utczára szolgál. A ház előtt s az udvaron többnyire néhány ákáczfa s egy pár virág van. Az utczáról először az udvara, innen a pitvarba és a konyhába jutunk, hol terjedelmes sütőkemencze van. A konyha-edények szépen kisúrolva, köröskörül polczokon hevernek. Balra nyílik a lakó szoba ajtaja. Két nagy nyoszolya van benne magasra felhalmozott párnákkal és dunvhákkal továbbá a sarokban boglya-kemencze. A többi bútor közt jellemző még a tulipános láda s a szobán végig vonuló mestergerenda, mely többek közt könyvtárul is szolgál. A házakat a nép egyes vidékeken oly egyformán épiti, hogy sok községet alig lehet egymástól megkülönböztetni. Újabban a cserepes fedelü házak terjednek s néhol már oszlopcsarnokos s nagyablaku házakat is lehet találni. Egész Magyarországon, de különösen a nagy alföldön, hol az egyes községek több mértföldnyi távolságra vannak egymástól, igen jellemzők a tanyai lakások, hol a földműves ember néha állandóan letelepedik vagy épen kis községek is alakulnak egy-egy nagybirtokos vagy vagy bérlő cselédségéből. Az ily tanyák voltak egykor a szegény legények menedékhelyei; ma azonban a viszonyok már megváltoztak, ritka kivétel az oly tanya, mely jóformán mérhetetlen puszta közepén lenne s a hajdan híres csikósok, gulyások s kanászok ma, midőn már gyakrabban érintkeznek más emberekkel, régi kissé vad szokásaikat elvesztették. Minden körülmények közt érdekes azonban ez emberek életmódja, kik rendes viszonyok közt csak hetenkint egyszer mennek be a falúba, hogy meleg ételt egyenek s tiszta ruhát váltsanak s azonkívül szabad ég alatt vagy nyomorult kis kunyhókban tartózkodnak csaknem folytonosan állatok között, kenyérrel s szalonnával táplálkozva. A legelőkelőbb helyet közöttök a csikós képezi, ki festői öltözetében fék és kantár nélkül ül lován s mesés gyorsasággal száguld vele köröskörül.
A magyar faj egyes törzsei közt a legnevezetesebbek a székelyek az ország keleti részeiben, szorgalmas s más magyaroknál takarékosabb faj. Öltözetök rendesen fehér darócz, bocskor vagy hosszúszáru csizma. Babonásabb s vakbuzgóbb mint más magyar, de szintén értelmes és büszke. Régi szokásait hiven megőrizte. A kunok s jászok a Tisza partja mellett, a palóczok a Mátra vidékén, s a göcsejiek Vas megyében külön nevek alatt is ismeretesek s ezen kívül a hegyek alján lakó magyarságnak is rendesen külön neve szokott lenni.
A gondolkozási mód különben igen változó a magyaroknál. A városi lakók s az idegen nemzetiségek között elszórva tartózkodók csaknem általában két-három nyelven is beszélnek, uri része jártas a világirodalomban, s müveltség tekintetében német lakótársaival is versenyes. Ez az oka, hogy a magyar faj meg oly megyékben is, hol elenyésző csekély számmal van, pl. Máramarosban, uralkodó nemzetiség. Csökönyösebb s nemzetiségi jellegét féltékenyebben őrző az alföldi magyar, melyet az utazók a fajta egyedüli hű typusának tartanak. E helyen, főkép a közel kétszázados török uralom hatása alatt, nagv községek alakultak, távol egyik a másiktól. Némely város határa olv nagy, mint egy-egy kis vármegye, s az Alföld közepén kevés oly hely van, melynek ezer lakosa ne lenne, sőt igen sok, hol a lakosok száma a tízezret is meghaladja. E nagy szám azonban nem ad a nagy községeknek városi jelleget. Hosszu időkön át megszokott régi építkezési mód dívik, minden ház mellett megvan az istálló, a néha nagy kiterjedésü konyhakert és gyümölcsös, egy-egy széles föutczán kívül a többi zug s mindenütt hiányzik a kövezet, melyet itt az Alföldön nehezen is lehetett volna régebben megszerezni, hiszen ismeretes a régi rege, hogy valahányszor egy alföldi paraszt messze vidékről tért vissza, tarisznyájában követ is hozott vissza, hogy fiainak s rokonainak az ismeretlen csodát megmutassa. A conservativ jelleget nagyon emelte a rossz közlekedés. A homokban nyáron, az agyagos földön tavaszszal és őszszel nagyon nehéz a közlekedés, a tömérdek rakonczátlan folyóág s ér miatt utakat épiteni nehéz is lett volna, s igy régebben egyes községek lakói hetekig el voltak zárva egymástól s nagyobb érintkezés csak a vásárokon történt, melyek közül nem egy, pl. a debreczeni, valóságos középkori népcsődület volt. Most a vasúthálózat kiépítése után a viszonyok lassankint ugyan, de észrevehetöleg, folytonosan változnak s az alföldi magyar nép is változik, a középosztály pedig, mely azelőtt üres idejét vadászattal s borozgatással töltötte, a társadalmi mozgalmakban is tevékeny részt kezd venni.
A magyar mellett hazánk különböző nemzetiségei között első helyet foglalnak el a németek, bár számuk aránylag csekély s a Bécshez közelebb eső megyéket kivéve tömegesebben kevés helyen laknak. A magyarországi németek a magyarok keresztyén hitre térése után költöztek be a német birodalom különböző részeiből, sőt Németalföldről is. Egész a legújabb időkig nagy szerepet játszottak, mint iparosok s bányászok, s különösen a bányavárosok lakosságának nagy része máig is német eredetű. Régen a polgári elemet ők alkották, s virágzásukról a felső-magyarországi városok műemlékei tesznek tanuságot. Ma már hanyatlóban vannak, s a legjelentékenyebb városok közül több helyt csak emlékök maradt fenn. Idegen ajkú nemzetiségeket kevéssé hódítottak, bár tény, hogy a bánáti francziák s spanyolok már egészen elnémesedtek s az erdélyi szászok egy része szintén más eredetű.
Határozottan nagyobb számmal vannak a szlávok, bár hatásuk igen csekély, részint műveletlenségük miatt, részint mivel több csoportra oszlanak, melyek egymással semmi összeköttetésben nincsenek. A legfőbb csoportok: északnyugaton a tótok, északkeleten az oroszok (ruthének) s déli részeken a horvát-szerbek némely velök rokon apróbb nemzetiséggel.
Számra nézve a legtekintélyesebbek a tótok (1.790,476 l.), kik Trencsénben s a szomszéd megyékben tömegesen laknak, ugy hogy a többi nemzetiségűek csaknem egészen elenyésznek. A tót faj általában műveletlen s szegény. Pozsony megyében s a Vág alsó részében némileg magyarosan öltözködnek, szeretik a cziczomákat s a kényelem apróbb eszközeit, fenn azonban a zord éghajlat s terméketlen föld elvaditja őket. Náluk a magyarok fő élelmi szerét, a gabonát, burgonya helyettesíti, sőt itt-ott a zab. Fő sajátságok a baromtenyésztés, s különösen a juhtenyésztés nagyban divatozik. A földmüveléshez kevéssé értenek. Szorgalommal dolgozzák fel a fát, melyből készített apróbb árutárgyakkal messze elvándorolank vagy épületfának elkészítve tutajokon viszik le a Dunán. Házaik néha elszórtan hevernek a hegyek közt, csaknem mindenik fából összetákolt nyomorult viskó agyaggal tapasztva, ablakok helyett apró rések vannak rajta, s mivel kémény nincs, rajtok kóvályog kifelé a füstgomoly, mely feketére festi a viskó oldalait. Az egész lakás egy szobából s kamarából áll, melyben az embereken kívül gyakran állatoknak is jut hely. Öltözetük durva darócz széles karimájú kalappal s bocskorral. A tót nép általában jámbor, szelid, de hizelgő és makacs is, könnyen elfeledi a jótettet, s ha nagyon sok pálinkát ivott, mit kiválóan szeret, igen lármás. Felette babonás, mi műveltsége alacsony fokát elárulja, a betegséget tűri, az orvost nem szereti s jobbára házi szerekkel gyógyítja magát: pálinkával, eczettel, ebhájjal, javasasszonyok keverékével. A gyermekeket nem szívesen küldi iskolába, korán munkához fogja, pálinkához szoktatja s így a korai vénség gyakori nálok, annyival inkább, mert igen korán nősülnek. A zenét, tánczot nagyon szereti, dallama mélabus. Önérzete kevés, a parancsszó előtt könnyen meghajlik.
Sok tekintetben rokonok vele az oroszok vagy ruthének, kik az ország északkeleti részében néhány hegyes megyeben egy tömegben laknak. Bizonyos tekintetben még a tótoknál is alázatosabbak s babonásabbak. Főélelmük a tengeriliszt, főzelékek s hagyma. Szalmafedeles házaikon rendesen csak egy ablak van s minden ház mellett egy kis gazdaság. A földművelést és baromtenyésztést egyenlő mértékben kezelik. Jellemök jószivüség, szolgálatkészség, de idegenek iránt bizalmatlanság. A nehéz foglalkozást, mennyire lehet, kerülik s mint a tótok, nagyon szeretik a pálinkát, sőt azoknál gyakrabban részegeskednek. Minden dorbézolás kis verekedéssel jár, különösen szereti az orosz a feleségét megverni. Az erdőt s hegyet kiválóan szeretik, napokat eltöltenek e helyen, az erdei kaszálókon tűz mellett pipázva órákig szótlanul ülnek. A vallásos szertartásokat egész a babonaságig terjedő buzgalommal híven megtartják, különösen a böjt nagyon szigorú. Egészében véve a faj kevés tevékenységet tanusít s az oroszokkal nem áll szoros rokoni összeköttetésben.
A délen lakó szláv nemzetiségek az északiaknál élénkebbek, s nyelvben, szokásokban nagyon különböznek tőlük. Különböző fajuak. A szomszéd Horvátországban lakó népességnek közel rokonai, kiket nálunk is horvátoknak neveznek, igen kevesen vannak Magyarországon, s azok is elszórtan laknak. Hasonló az eset a bolgárokkal, kik leginkább a régi Bánátban tartózkodnak. Kisebb népcsoport a vend csoport, mely a Dunántúl több megyéjében, különösen a Muraközben van elterjedve, de lassanként magyarosodik.
A legjelentékenyebb déli szláv faj kétségkívül a szerb (rácz), mely nemzetiség lakói a 14-ik század óta több csoportban költöztek be hazánkba. Az ország közepén, s különösen a fővárosban s környékén folytonosan apadnak, de az ország déli részein nagy csoportban fordulnak elő. Vitéz, mozgékony s szellemi műveltségre fogékony faj, de tisztátalan, könnyelmű s a szeszes italok rabja. A szerbek közt találhatók a szláv csoport legszebb tagjai. Testalkatuk többnyire magas és izmos, ízlésesen öltöznek s különösen nőik szeretik a cziczomákat s az aranyhimzéseket. Szemök többnyire barna, tüzes és szép, szemöldökük dús: bajuszt viselnek, de szakállt nem. Ujabban a nemzetiségi s függetlenségi érzet élénken kifejlődött náluk s müveltségök is emelkedik, szép népdalaik feltűnést keltettek. Vallásuk görögkeleti. A római katholikus szerbeket, kik különben fajrokonaiktól nagyon kevéssé térnek el, sokáczoknak vagy bunyeváczoknak is nevezik. Magyarországban régebben Bácsmegyében laknak, a magyar faj iránt sokkal több rokonszenvet tanúsítanak, mint a ráczok. Nyelvök külön dialectus, mely azonban már kiveszőben van.
Ez egyes szláv fajok között jóformán semminemü szellemi összeköttetés nem létezik, nyelvök olyannyira eltérő, hogy egymást nem képesek megérteni. Az oroszok s szerbek a cyrillbetüt használják, a tótok irodalmi nyelve hajdan cseh volt. Az egyedüli kapcsolatot közöttük némileg a vallásfelekezeti jelleg képviseli, habár a kálvinistát s unitáriust kivéve, (mely felekezetek hivei hazánkban csaknem kizárólag a magyar faj körében találhatók fel) minden felekezet van nálunk képviselve.
Sokkal egyöntetübb népfaj Magyarországon az oláh, vagy rumun, mely ép ezért nagyobb társadalmi jelentőséggel is bír, bár számuk (2.170,069) valamivel kevesebb, mint az ország szláv lakosaié. Az egykori Erdélyben ők képezik a nagy többséget s annak nyugati határán túl jól benyúlnak a volt tiszántúli kerületbe. E nyugati határon s a Székelyföldön akad néhány község, ahol már elmagyarosodtak, másrészt azonban ott, ahol tömegesen laknak, ők olvasztják maguk körébe a magyarokat, németeket s czigányokat s az ő hódításuk sokkal nagyobb.
Többnyire terméketlen hegyes vidékeken laknak s főeledeleik kukoricza, burgonya és szilva. Rendesen nagyon tunyák, műveletlenek és babonások, de szellemi tehetségök jelentékeny s iskoláik s egyházi életök rendezése által sok szellemi erőt lehetne nyerni e népből. Jelenleg életök is meglehetős nyomorult. Házaik, sőt templomaik is többnyire csak deszkából vannak elég durván készítve s szalmafödéllel fedve, mely rendesen felette nagy s idomtalan. A házak ablakai nagyon kicsinyek, a szobák majdnem üresek s tisztátalanok, olykor az oláh paraszt együtt lakik a barmokkal. Általában a nők sokkal munkásabbak, mint a férfiak, a házi dolgokon kívül a földművelés s az egész család ruházata nagyrészt az ő gondjuk. Az oláhok közt igen sok szép alakot lehet találni, leányaik szépsége messze földön híres. Öltözetük is sok helyt festői, különösen szép a nők sávolyos szövetből készült s néha tarka czafrangokból álló köténye (katrincza). A férfii öltözetnek a széles öv, bocskor, széles karimájú kalap vagy bőrkucsma csaknem állandó kiegészítő részét képezi. Az oláhokat nyelvök rokonsága folytán régebben a rómaiakkal rokon népnek tartották, ma azonban e rokonság meg van czáfolva s az is bizonyos, hogy az oláhok nagy tömege jóval a magyar hódítás után költözött be ez országba.
Jelentékeny helyet foglalnak el nálunk a zsidók is. Egy kis részök, melynek száma azonban napról napra emelkedik, egybeolvadt már a magyar lakossággal, de nagy tömegök a felvidéken s különösen Bereg s Máramaros megyék vidékén, külön nemzetiséget képez. Sajátságos elrontott német nyelven (jargon) s külön betűírással érintkezik egymással, viseletében és háziszokásaiban a lengyel zsidókhoz hasonlít, s mint azok, ellenséges viszonyban áll a keresztyén lakossággal. A polgáriasodott zsidók s e faj között már világos ellentét nyilatkozik s szakadás előrelátható.
Az apróbb nemzetiségek között kiválóan érdekes a czigány, melv nemzetiség Spanyolország kivételével itt van leginkább képviselve. A czigánvok nagyobb része ma már letelepedett, azonban a vándor czigánvok sem tartoznak a ritkaságok közé s különösen az oláh czigányok között gyakoriak. Földműveléssel a czigány nem foglalkozik s ipara közt is csak kettő a jelentékeny: a kovácsolás s a hegedülés. Ez utóbbi mint üzletág, Magyarországon tulnyomólag a czigányok kezében van s bámulatos, családról-családra terjedő ügyességet tudnak e tekintetben kifejteni. Foglalkoznak még itt-ott marhakereskedéssel is. A czigány, melynek a sanskrittal rokonságban álló, de ma már kihalóban levő nyelvét a tudósok nagy szorgalommal tanulmányozzák, igen eszes s mozgékony faj, de a nehezebb munkától irtózik s a takarékosságra kevés hajlama van s ezért ritka közöttük a vagyonos ember, bár némely czigány primás a mulatni szerető magyar nemességtől még ma is könnyen szerez nagy összegeket. Nőik, kik közt sok szép található, mint kártyavetők s bűbájos asszonyok ismeretesek. A vándorczigányokról ismert dolog az is, hogy a mások tulajdonát nem nagyon respectálják. A kóbor czigányok képviselik ma már jóformán az egyedüli elemet Magyarországon, mely az egykori patriarchális félázsiai társadalmi viszonyokra emlékeztet.
E század második felében az ország nagy átalakuláson ment át. A nem szám, de jellemző sajátságok tekintetében feltűnő pusztai életmód, az óriási műveletlen vadakkal telt területek az ártereken s járatlan havasokon, az elzárkózottság a nagy világtól s annyi más dolog ma már megszűnt vagy szünőfélben van, sőt az átmenet igen is gyors a félig-meddig nomád jellegű földművelő országból rövid idő alatt oly állam lett, hol már-már a városi elem túlnyomó kezd lenni s ennélfogva az ipar virágzása várható.
