A Magyar Tudományos Akadémia

Egy akadémiai konferencián készítettem ezeket a képeket erről a gyönyörű épületről, ahova kevesen jutnak el, pedig érdemes belülről is megnézni. Azt is kevesen tudják, hogy az akadémiai rendezvények általában nyilvánosak és ingyenesek.

Az Akadémia 1865-ben átadott palotája Budapest várostörténetének és építészettörténeti fejlődésének egyik fordulópontján született, a historizáló neoreneszánsz egyik első, mégis legérettebb és legértékesebb példájaként. Ez az építészeti irányzat, mely a hetvenes években kezdődő budapesti építési konjunktúrában szinte egyeduralkodóvá vált, egy évtizeddel korábban még idegen, vitatott és új tendencia Magyarországon.
Keletkezésének fordulatos és viharos története nem hagyott nyomot a kívül-belül gazdagon díszített, harmonikus, európai rangú épületen, mely városképileg is mindig meghatározó szerepet játszott. Ez részben azért alakult így, mert léptékében soha nem egyezett meg közvetlen környezetének épületeivel. Túllépte a tér klasszicista épületeinek még a reformkorban kialakult méreteit, megtörve azok szabályozott egységét és harmóniáját. Fél évszázaddal később azonban már az Akadémia palotája bizonyult alacsonynak az új, hatalmas bank- és biztosító székházakhoz, majd a mi korunkban a közigazgatási és szállodaépületekhez képest. Mégis, a palota zárt, körülhatárolt tömegével, rizalitjának súlyos tömbjével s architektúrájának kiérlelt gazdagságával ma is a tér egyik hangsúlyos pontjaként érzékelhető.

Stüler, a porosz király építésze, aki hosszú vita után és sok tiltakozás ellenére a palota tervezésére a megbízást megkapta, az észak-itáliai reneszánsz építészeti elemeit a berlini neoreneszánsz tendenciákon átszűrve hozta Magyarországra. A homlokzati architektúra kialakításán, a funkcionális és alaprajzi elrendezés meghatározásán túl döntő szerepet játszott az épület plasztikai és szobordíszeinek kiválasztásában is, s ezáltal a figuratív elemek az architektúra meghatározó részeivé is váltak.

Az előcsarnok és a lépcsőház téregyüttese, a harmadik emeleti kiállítótermek tágas térhatása, a díszteremnek a korszak átmeneti -- a romantika és a neobarokk határán álló -- téreszményét kifejező arányai olyan egyszeri építészeti értéket hoztak létre, melyre az adott korszak magyarországi építészetében nem találunk más példát.